Bejegyzés

Az ötödik oroszlán

Impozáns helyszínen, a Budavári Palota, négy kőoroszlán által őrzött Oroszlános Udvarán kapott helyet és feladatot egyik legújabb plakáttartó displayünk.

A kültéri világítótábla mind fejlesztésében, mind előállítási költségeit tekintve is a különleges darabok közé tartozik.

A megrendelőtől kapott brief szerint a kihelyezésnek egyszerre több kritériumot kellett követnie. A kültéri használaton túl a plakáttartó rész egyik feladata a média könnyű, egyszerű cseréjének biztosítása volt, a világítással kapcsolatos igények között pedig az alkonykapcsoló is szerepelt. Kialakításakor e szempontok mellett figyelembe kellett vennünk azt is, hogy a kihelyezés helyszínén közvetlenül nem áll rendelkezésre áramforrás, így a világítást akkumulátoros táplálással szereltük.

A LED-modulos világítással kivitelezett plakátállvány az ügyfél kérésére egyoldalas kialakítással került legyártásra, de az így elkészült tábla vastagságába a kétoldalas kommunikáció is belefér.

Az elektromos szerelékek a meghatározott RAL színre festett, alumínium és acél elemekből összeállított test talpazatában kaptak helyet. Az itt kialakított, nyitható ajtajú szekrény rejti az akkumulátort, a töltőt, valamint a LED világítás és az alkonykapcsoló elektronikáját.

A talpazat alján lévő lábakon lecsavarozási lehetőséget is kialakítottunk, de a szerkezet a maga 2 méteres magasságával és hosszú talpaival rögzítés nélkül is állja a kültéri szolgálat kihívásait.

A kaméleon, ami nem olvad bele a környezetébe

A szakirodalom szerint a kaméleon bőrrétegeiben három különböző pigment eltérő koncentrációjából jönnek létre az állat bőrén látható, változó színek. Nincs ez másként a mi kaméleonunk esetében sem.

A Chameleon Smart Home felkérte cégünket, hogy jelenítsük meg logójukat egy beltéri, fali világító dekorációban. Az elképzelések nyomán megvalósult signage elem számos előnnyel bír, kezdve a homogén, festett felületek remek alapanyagával, az MDF-fel.

Eme alapanyag kedvező tulajdonságai révén a reklámanyag-gyártásban is sokrétű felhasználásra ad lehetőséget. Jól marható, könnyen alakítható, sőt, egyes típusai hajlíthatók is, ami shop-in-shop kihelyezések, standok, egyedi display-k számára extra esztétikai megjelenéseknek is teret ad, mérettartóssága és vízálló típusa pedig tovább szélesíti a felhasználhatóság körét.

Mivel szerkezete homogén, élei marassál jól megmunkálhatóak, kiváló felülete pedig lakkozható, festhető, így a Chameleon Smart Home beltéri, világító logójának elkészítéséhez is ezt az alapanyagot választottuk. A meghatározott Pantone színre fújt testbe indirekt világítást terveztünk, amely hátrafelé, a signage elem mögötti falat megvilágítva elegáns, visszafogott megjelenést biztosít.

A mindössze néhány munkanap alatt elkészült dekoráció nemcsak a megrendelőnél aratott nagy tetszést , mi magunk is beleszerettünk.

És elfoglalva végső helyét, kis barátunk, mint valódi kaméleon, az RGB LED-ek három alapszínéből, a piros, a zöld és kék együtteséből, azok fényáramának egyenkénti erősségét állítva, a szivárvány bármely színében pompázhat.